Szerintem...

…minden szülőnek akadnak bevásárlással kapcsolatos történetei. Olyan történetei, amelyeket kicsiny gyermeke, vagy gyermekei tettek emlékezetessé. Nincs ez másként a mi kis családunkban sem.

2015-02-02 | Szilágyi Anita | 459


A minap az egyik hipermarketbe mentünk vásárolni hármasban: Jázmin, a férjem és én. Még éppen csak beleültettük a bevásárlókocsi ezen célra kijelölt részébe a kislányunkat, Ö máris ki akart szállni. Kellett egy kis szigor, hogy bent tartsuk. Nálunk ez annyit jelent, hogy kedvesen megmagyarázzuk csemeténknek, hogy nemsokára kiszállhat, csak még megveszünk egy-két terméket. Ez nem sokat szokott használni, mint ahogyan most sem, úgyhogy pár másodperc után feladtuk, és „kitettük a terepre”. Ekkor kislányunk arcán megjelent valami önelégült mosoly, mondván, hogy ugye most is elértem, amit akartam, és elindult. Apa továbbment a bevásárlókocsival, és folytatta a vásárlást, míg anya, ez esetben én, követtem a kisasszonyt. Illetve lóhalálában futottam utána, ugyanis Jázmin menni nem annyira, mint inkább rohanni szeret. Kishíján bement a halpult mögé, ahonnan vigyorogva figyelte a személyzet, hogy az aranyos kislány után hogyan szalad az anyukája. Majd volt néhány nyugodt másodpercem, amíg Jázmin megszemlélte az akváriumban úszkáló pontyokat, majd a halászlé elkészítéséhez szükséges fűszereket próbálta ledobálni a földre. De ez nem sikerült Neki, mivel én már fel voltam készülve erre az akcióra, és sikeresen megakadályoztam azt. Kislányom kicsit csalódottan folytatta az útját, amely ezúttal egy 30 év körüli hölgy vállán lévő táskához vezetett. Jázminnak ugyanis nagyon tetszett a táska színe és formája, amit úgy fejezett ki, hogy le akarta azt rántani a kedves hölgy válláról, akinek szerencsére tetszett csemetém ezen ténykedése, és mosolyogva beszélni kezdett hozzá. Hál’Istennek nem egy búval bélelt nénit nézett ki magzatom, így szerencsésen megúsztuk az esetet. De nem sokáig lankadhatott a figyelmem, hiszen újabb áldozatott pécézett ki magának az én kislányom. Ez alkalommal egy „kétkisfiús” családhoz rontott oda, és azonnal meg akarta ölelni a nagyobbik fiút, aki nem nagyon értette Jázmin közeledését, de mivel elmagyaráztam neki, hogy gyermekem csupán ölelgetni akarja, megengedte azt. Majd közlékennyé vált, és megmutatta, hogy milyen ajándékot vett neki az anyukája a szülinapjára, amit szerinte nem érdemelt meg, ugyanis nem volt jó fiú az utóbbi időben. Ekkor már alig pihegtem, és lassan összetalálkoztunk Apával, aki addigra befejezte a vásárlást, és egy csellel beültette drágánkat a bevásárlókocsiba. De ezzel nem ért véget a túránk, hiszen gyermekünket ez sem gátolta meg abban, hogy kutyáknak való jutalomfalatok tömkelegét szórja a kosarunkba. Gondolom szeretett volna otthon maradt ebeinknek a kedvében járni, de szerencsére az utolsó pillanatban sikerült megszabadulnunk a felesleges kutyaeledelektől.           

            Végül aztán sikerült beállnunk az egyik pénztárnál lévő sorba, és már „csak” arra kellett figyelnünk, hogy csemeténk kezében ne maradjon olyan termék, amelynek a vonalkódját még nem tudta leolvasni a pénztáros néni, hiszen az lopásnak minősülne. Mi pedig becsületes vásárlók vagyunk. Olyanok, akik eddig még az áruházban nem etették meg a gyermeküket ki nem fizetett termékekkel. Hogy ennek az ideje mikor jön el, azt nem tudom. De addig is kipihenjük az utóbbi hétvége vásárláskor szerzett fáradalmait. Legalábbis szerintem.

 

                                                                                                                                Szilágyi Anita

 

Készült: 2015. február 2.







Címkék: baba mama
Vissza a többi bejegyzéshez
101.830    1529    6    4

Jázmin kislányom életének főbb történései és csínytevései

Népszerű címkék

baba | mama | mamakategória