Szerintem...

…a legtöbb szülő kiemelt figyelemmel kíséri gyermeke testi-lelki fejlődését. Bátran mondhatom, hogy a férjemmel mi is ezek közé a szülők közé tartozunk.

2015-01-12 | Szilágyi Anita | 324


Azt már most egyértelműen kijelenthetem Jázmin kislányunkról, hogy igazi hölgy. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a fürdőszobai piperepolcot - igaz még csak ölben ülve - pár perc alatt lerámolja. Az ottani dolgok közül is az első számú kedvence a hajkefe, bár az ő pár szál, selymes tapintású hajának a rendben tartásához még elég a babakefe. A másik piperecucc, amit percekig bír nézegetni és kézben fogni az a fogkefe, amire egyelőre szintén nincs még szüksége. De ami késik, az nem múlik! Az biztos, hogy már hetek óta rengeteget nyáladzik, és előszeretettel kapja be az ujjunkat, ezzel masszírozva az ínyét.  Igaz vettünk neki szebbnél-szebb és jobbnál-jobb rágókákat, olyat is, amit hűteni lehet, de ő ezekről tudomást sem véve inkább az ujjainkat rágicsálja. Főleg a férjemét, hiszen ezek a dolgok kérem szépen nálunk be vannak osztva. Én vagyok az, akivel a fürdőszobai polcon lehet rombolást végezni, és Misi az, akinek az ujját kislányunk alkalmasnak ítéli ínyének a megmasszírozására. A minap pedig egy szivacslabdával leptük meg Jázmint, aminek nagyon örült. Először szerette volna megenni, de miután megmutattuk neki, hogy mire való, ő is elkezdte a labdát gurításra használni.

            Más téma. A napokban vált aktuálissá Jázmin csípőjének ultrahang vizsgálata. Én annak rendje és módja szerint, a gyermekorvos utasításának megfelelően a Jósa András Megyei Kórház Gyermekosztályának ultrahangos rendelőjébe kértem, és kaptam időpontot március 18-án 13 órára. Amikor megérkeztünk az említett helyre, szinte a földbe gyökerezett a lábam. Az ultrahangos rendelő várójában - amely egy levegőtlen, ablak nélküli, koszos pincehelyiség volt- durván ötvenen várakoztak. Megérkezésünkkor egy anyuka éppen ordított az asszisztenssel. Eme „beszélgetésből” számomra az derült ki, hogy az anyuka a 3 éves gyerekével vidékről érkezett 7 órakor, és háromnegyed egykor még nem került sorra. Ennek hallatán már nem számítottam semmi jóra, de beálltam abba a sorba, ahol a beutalókat kell leadni. Ekkor történt egy újabb érdekesség. Az előttem álló anyukák, - szám szerint kettő- visszakérték a papírjaikat, mondván, hogy már órák óta itt vannak, és nem tudnak tovább várni, mert a gyerekeik éhesek, szomjasak. Mikor majdnem lezárult éppen előttem az ablak, naivan megkérdeztem az asszisztens hölgytől, hogy 13 órára kaptunk időpontot, tudják-e ezt tartani? Sajnos nem, órákat kell várakozni. – jött a nem meglepő válasz. Több kérdésem nem volt, gondolatom annál több, de mivel azok nyomdafestéket nem tűrnek, ezért nem írnám le. Szóval sarkon fordultam, kimentem a kislányomhoz és a férjemhez, akiket már percekkel korábban kitessékeltem az udvarra, ahol legalább jó volt a levegő, és még a nap is sütött.

Mindezt elmeséltem anyukámnak, aki szintén elhűlve hallgatta ezt a rémtörténetet, majd azonnal megpróbált segíteni. Így kiderült, hogy ilyen vizsgálatot az ibrányi járóbeteg központban is végeznek, ezért a nyíregyházi gyermekorvosunktól kértem oda egy beutalót, és mire ez a cikk megjelenik már túl is leszünk ezen a kötelező vizsgálaton. Nem Nyíregyházán, ahol kosz, tömeg és arrogáns asszisztencia fogadott bennünket, hanem az én kis városomban, ahol még mindig számíthatok hathatós segítségre. Hát már ezért is megéri lokálpatriótának maradni. Legalábbis szerintem.

                                                                                                                    Szilágyi Anita




Címkék: baba mama
Vissza a többi bejegyzéshez
90.358    1529    6    4

Jázmin kislányom életének főbb történései és csínytevései

Népszerű címkék

baba | mama | mamakategória