Szerintem...

...a gyerekek többsége imád utazni. Főleg amikor első ízben kóstolnak bele az adott közlekedési eszközzel való utazás rejtelmeibe. Jázminkánk az elmúlt héten ült először vonaton, és nagyon élvezte.

2016-10-30 | Szilágyi Anita | 909


Úgy adódott, hogy egyik nap délután- hivatalos ügyek intézése miatt- kislányommal kettesben el kellett utaznunk Nyíregyházára. Mivel Apa és az autó „nem állt rendelkezésünkre”, ezért vonattal utaztunk. Persze mindezt lázas készülődés előzte meg. Hiszen a 30 perces útra kell vinni, enni- és inni-, no meg olvasnivalót is. Így a hátizsákba bekerült egy kis puffasztott kukoricapehely, trappista sajt, Jázminkám kedvenc vizes üvege- természetesen tele vízzel-, és nem hagyhattuk otthon a legújabb Bogyó és Babócás könyvet sem. Miután összepakoltunk, helyi autóbusszal mentünk a vasútállomásra. A buszozás már nem volt újdonság magzatom számára, ennek ellenére tetszett neki, főleg azért, mert az ablakhoz tudott ülni. A vasútállomásra már jó félórával az adott intercity indulása előtt megérkeztünk, így tudtunk egy kicsit lófrálni az állomás épületében, és nyugodtan meg tudtuk venni a menetjegyeket is. Tudtam, hogy csemetém még ingyen utazik, mégis legalább 8 darab papírt kaptam a kezembe. Nem nagyon értettem, hogy miért. Akkor gyors pillantást vetettem rájuk, és láttam, hogy van abban úgynevezett „Díjmentes (6 éven aluli) jegy” 0 Ft összeggel, „Díjmentes helyjegy”, pótjegy, stb. Mivel álltak utánam a sorban, nem akartam senkit feltartani, ezért a paksamétát, úgy ahogy volt, betettem a tárcámba. Gondoltam: majd kiválogatja a kalauz, hogy ebből mi kell neki… Aztán amikor kiírták, hogy a vonatunk melyik vágányra érkezik, kimentünk a peronra, és vártunk. A vonat megérkezése után Jázminkám nagylányosan, egyedül lépegetett fel a közlekedési eszközre. Persze azért hátulról biztosítottam… Majd elfoglaltuk a helyünket. Egy úgynevezett 4-es, asztallal is ellátott helyre kerültünk. Hercegnőm helyet foglalt az ablak mellett, az útitársaink pedig egy anyuka volt a kb. 12 éves fiával. Ők is hasonló módon foglaltak helyet. Vagyis a fiúcska az ablaknál, mellette pedig az anyukája. Még szinte el sem indultunk, amikor a nagyfiú el kezdett gyrost enni, így Jázminkámnak is elő kellett vennie a pufiját… Majd előkerültek az itókák is. A lényeg a lényeg: gyermekem akkor evett, amikor a fiú, és akkor ivott, amikor a fiú. Szóval jól elvoltak. Majd az étkezés után elővettem a Bogyó és Babócás könyvet, amit magzatom nagyon menő módon átlapozgatott, miközben megérkezett a kalauz. Korábbi tervemhez méltóan minden, a pénztárostól kapott jegyet átadtam neki, aki kicsit a fejét vakargatta, majd azt mondta, hogy nyomtat nekem ott helyben egy újabb „cédulát”, ugyanis rossz jegyet érvényesített. Így is történt, megkaptam a „cédulát”, amit a visszafelé úton, az ottani kalauznak kell majd átadnom. Hát- gondoltam magamban- mi akadálya lehet annak, hogy 8 darab papír helyett 9-et nyomjak a jegyellenőrző kezébe. Szóval szerencsésen megérkeztünk, nagylányom hercegnőhöz méltó módon vette a vonatról leszállás akadályait is. Az állomáson már a bátyám várt bennünket, ő segített abban, hogy elintézhessem a hivatalos ügyeimet. Néhány óra eltelte után pedig ismét a vonaton találtuk magunkat, ugyanis visszafelé is eme közlekedési eszközt választottuk. Jázminkám evett-ivott, vígan volt, sőt már annyira otthonosan érezte magát a vonaton, hogy jött-ment a folyosón, szóval tetszett neki a vonatozás. Éppen a férjemmel beszéltem telefonon, amikor megérkezett a kalauz, akinek immár nem 8, hanem 9 darab papírt adtam át. Sokáig nézegette őket, nem szólt semmit, míg meg nem kérdeztem: „- Valami baj van, Uram?” „Igen, ezek, a jegyek tegnap voltak érvényesek.”- jött a válasz. Mire én: „Az lehetetlen, hiszen ma vettem őket.” „- Ja, ma még tényleg 25-e van.”- válaszolta a jegykezelő, és halk bocsánatot mormolva továbbhaladt. Ezen közjáték azonban nem szegte kedvünket, így a hazautazás is jó hangulatban telt. Jázminka még az odacsomagolt trappista sajtot is bekebelezte Debrecenig.

            Egy szó, mint száz: 1994 és 2001 között én  rengeteg jártam vonattal Nyíregyháza és a cívisváros között, de azóta nem sok minden változott. A jegykiadás értelmetlensége és a kalauzok figyelmetlensége is a régi. Annyi pozitívum van az egészben, hogy ezúttal nem egyedül, hanem Jázminkámmal utaztam, aki imád vonatozni. Legalábbis szerintem.

Szilágyi Anita

Készült: Debrecen, 2016. október 31.




Címkék: baba mamakategória
Vissza a többi bejegyzéshez
88.866    1529    6    4

Jázmin kislányom életének főbb történései és csínytevései

Népszerű címkék

baba | mama | mamakategória