Ez a promóciós sáv belépés után nem jelenik meg

Falevélváz készítés és festés!

Kísérlet és dekoráció egyben! Hogyan lesz a falevélből pillekönnyű váz? Hogyan színezhetjük ezt kedvünkre?

2015-10-25 | Maya | 434


Hozzávalók

  • Gumikesztyű
  • Falevelek ( lehetőleg viaszos levelek)
  • Papírtörlő
  • Szódabikarbóna
  • Víz
  • Ételfesték
  • Ecset

Fogjunk egy lábost és helyezzük bele a faleveleket. Ezután szórjunk bele 3/4 csésze szódabikarbónát és 4 csésze vizet. 

Ezt követően keverjük el a port és a vizet minél egyenletesebben, majd tegyük fel a lábost forrni.

Addig pároljuk a leveleket, míg azok meg nem puhulnak. Ez a levél vastagságától függ, eltarthat 1 órán át, de akár egy kicsit tovább is. 

Ha készen vagyunk, vegyük le őket a tűzről, hideg vízzel tisztítsuk le a leveleket, majd tegyük papírtörlőkre őket. 

Egy ecset segítségével sepregessük le a levelekről a levélpépet. Óvatosan, nehogy elszakadjon a váz.

Ezután áztassuk őket hideg vízbe, majd vegyük ki és hagyjuk teljesen megszáradni. Így megszabadultunk az összes kis törmeléktől amely eltömődhet az erezetben.

Keverjünk ki annyi kis tálban ételfestéket, amennyi színű levelet szeretnénk. 

Tegyük bele a levélvázakat, hagyjuk benne kb. 30 - 60 percet, majd vegyük ki és hagyjuk teljesen megszáradni. 

Ha fehér levelet szeretnénk, akkor 50ml vízhez adjunk egy csésze fehérítőt, és abba áztassuk a levélkéket.

Többféle módon kombinálva különböző ünnepek és évszakok dekorációjává válhatnak. Ám ha az eddig bemutatott árnyalatokat nem tudnánk elképzelni mondjuk karácsonyi dekorációként, akkor íme még egy alternatíva.

Az elkészült levélvázakat fújjuk le szórófejes festékkel ( arany vagy ezüst ), hagyjuk megszáradni és már kész is. Ünnepre, évszakra formálható dekoráció, amely időtálló és természetes!




Címkék: növény
Vissza a többi bejegyzéshez
57.979    873    1    7

Nincs is annál jobb dolog,mint az otthonunkban található mindenféle kellékekből valami újat alkotni gyermekeinkkel,vagy csak a saját magunk örömére,esetleg lakásunk díszítésére :)

Népszerű címkék

bútor | gumi | húsvét | jelmez | | műanyag | növény | papír | ruha | étel | üveg