Szerintem...

…Jázmin kislányunk igencsak jól érezte magát az Apa munkahelye által szervezett családi napon. Főleg azért, mert szert tett egy nyerítő hangot imitáló plüss lovacskára. Persze ez csak egy zsákmány azok közül, amelyeket gyermekünk megszerzett a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara által megálmodott vasárnapi rendezvényen.

2015-10-19 | Szilágyi Anita | 414


Szóval az elmúlt hétvége sem telt el jó program nélkül. Vasárnap délelőtt ugyanis felkerekedtünk, és ellátogattunk az „agráros családi napra.” Persze ez nem is ment olyan könnyen, mint ahogyan leírtam. Jázminkánk ugyanis az öltöztetéskor azt hitte, hogy a bölcsikébe megyünk, ezért kisebb hisztibe kezdett. Nagy nehezen megértettük vele, hogy a bölcsi ilyenkor zárva van, vagyis, ha akarnánk, sem tudnánk oda elvinni. A röpke fél órás készülődés után végre elindultunk, és hamarosan meg is érkeztünk a tett helyszínére. A regisztrálást követő aláírások után (a Jázmin nevét Apa írta alá), kaptunk egy pecsétgyűjtő füzetet, amelybe a szervezők által meghatározott állomásokon elvégzett feladatokért gyűjthettek pecséteket a családok legifjabb tagjai. Mi is útnak indultunk. Magzatunk eleinte Apa ölében érezte jól magát, majd kb. 30 perc múlva már feloldódott, és ugyancsak figyelnünk kellett, hogy el ne tűnjön a szemünk elől. Szóval az első állomás a lovaglás helyszíne volt, ahol nemcsak a lovaglásért, hanem a Bársony nevű ló megsimogatásáért is járt a pecsét. Igaz, hogy gyermekünk csak a ló mellé leguggolva szemrevételezte a négylábút, de mi Apával meg is simogattuk Bársonyt, így Jázmin megkapta élete első pecsétjét. Majd továbbmentünk, és rövidesen az íjászat nevű állomásra értünk, ahol én Jázminnal csak nézelődtem, miközben Apa próbára tette íjlövési tudását, és 3 lövéssel 18 pontot szerzett, ami nem kis teljesítmény egy amatőrtől… Ezen a helyszínen több más, érdekes dologgal is megismerkedhettünk, hiszen az ostorpattogtatásnak és a tülkölésnek is szem-és fültanúi lehettünk. Majd rövidesen egy valódi kézműves utcába érkeztünk, ahol lehetett magokat válogatni, terményekből képeket készíteni, kukoricás feladatlapot kitölteni, memória játékban részt venni, sőt még aszfaltra is lehetett színesebbnél-színesebb rajzokat pingálni. Ezek közül a magválogatásra „neveztük be” gyermekünket, aki, miután a néni összeöntötte a borsó és a kukorica-szemeket egy tálba, úgy gondolta, hogy ez inkább Anyának való feladat, és más elfoglaltság után nézett. Én természetesen Hamupipőkés szorgalmatossággal végeztem el a feladatot az újabb pecsétért, míg hercegnőnk inkább a tőlünk pár méterre lévő bohócnénire lett figyelmes. Nem is csodálom, mert a bohócnéni lufiból egy szép cicát hajtogatott neki, sőt még egy cicás gyerekdalt is elénekelt, kislányunk legnagyobb örömére. Ezen helyszín elhagyása előtt még tettünk egy kísérletet arra, hogy magzatunk vegye ki részét a játékból, és egy krétát adtunk a kezébe, amellyel rajzolni kezdett az aszfaltra, jelesül az általam elkezdett virágot fejezte be. Sőt annyira belejött ebbe a rajzolósdiba, hogy a már korábban, más gyerekek által aszfaltra rajzolt képeket is el kezdte „kijavítani” saját kénye-kedvére. Persze ezért is járt pecsét, mégpedig egy tigrisfejet ábrázoló. Ezután továbbmentünk, mígnem egy kukoricacsuhé-fonó hölgyhöz nem érkeztünk, aki bevezetett bennünket a csuhéfonás rejtelmeibe, azaz csuhéból egy gyönyörű virágot készített Jázminkánknak, aki ezt természetesen haza is hozta. A néni, mivel Jázmin szorgalmasan figyelte a virág elkészültét, megadta az újabb pecsétet a füzetünkbe, ami ezáltal egy kutyafejet ábrázoló nyomdával gazdagodott. Majd alig tettünk meg pár métert, amikor újabb kézügyességi játék tárult elénk. Mégpedig papírból lehetett kacsát ragasztani. Ez a feladat Apára maradt, akinek elég sokat segített az „állomásvezető néni”, de a lényeg, hogy a kacsa elkészült, így Jázmin újabb zsákmányra és pecsétre tett szert. Ekkor azonban eleredt az eső, de Hál’Istennek hamar abbamaradt, így tovább folytathattuk az utunkat. Meg is találtuk a kutyasimogató állomáshelyet, ahol egy border colli várta, hogy megsimogassák az apróságok. Kislányunk „csak” leguggolt az ebhez, de mi Apával szorgalmasan meg is simogattuk a négylábút az újabb pecsét begyűjtéséért. A kutyasimogató mellett kisebb-nagyobb gyerekek csereberélték egymással megunt játékaikat. Természetesen a mi nagylányunknak ezt is meg kellett néznie. Sőt képzeljék el, hogy az egyik kedves kisfiú meg is ajándékozta gyermekünket egy plüss lovacskával, amiről időközben az is kiderült, hogy nemcsak szép színes, hanem nyerítő és vágtázó hangot is ad, ha megrázzuk. Végül pedig a tyúksimogató állomásra érkeztünk. Csemeténk bement az elkerített részre, ránézett a két fehér és egy fekete színű kopasz nyakú tyúkra, pápá-t integetett nekik, majd „megkaparintotta” a karám ajtaját, és azt nyitogatta ki és be, vagyis ő engedte ki és be a tyúksimogatóba a látogatókat. Ennek örvén nem csoda, hogy volt, aki azt hitte, hogy én is adok pecsétet… Mondhatjuk azt, hogy gyermekünk ezen karám környékén időzött a legtöbbet, de tény, hogy az anyukáméknál tett látogatások során is kedvencei ezen szárnyasok. Míg én Jázmint felügyeltem a tyúkkarámnál, addig Apa újabb pecsét reményében (amit később meg is kapott) „nem newtoni” folyadékokkal való játékban vett részt, de szerintem csak egyszerű kukoricakeményítővel piszkolta össze a kezét… Ez is közrejátszott abban, hogy ekkorra már nagyon megéheztünk, és falatoztunk egy kis főtt kukoricát. Természetesen megkínáltuk vele Jázminkánkat is, aki csak nyalogatta azt, illetve azzal a kezében kergette az előbb említett 3 tyúkocskát. Volt még country táncbemutató, sőt kislányunk felfedezte a közelben lévő kerti csapot is, de a 15 fok azért kevésnek bizonyult egy kis pancsoláshoz, ezért a tanácsomra inkább a vele egykorú gyerekekkel kezdett el barátságot szőni. Ez abban nyilvánult meg, hogy a közelébe kerülő apróságoknak megsimogatta az arcát.

Majd eljött az eredményhirdetés ideje, miközben magzatunk a popcorn ízével ismerkedett, és kiderült, hogy ki nyerte a pecsétgyűjtő versenyt. Sajnos mi csak 10-et gyűjtöttünk a lehetséges 17 helyett, de gyermekünk így is húzhatott egy zsákbamacskát, ami által egy szappanbuborék-fújóval lett gazdagabb. Ezután már nem is maradt más hátra, minthogy megebédeljünk. Az ebéd sertéspörkölt volt, kukoricából készült puliszkával, ami nemcsak nekünk, hanem csemeténknek is nagyon ízlett. Így sok-sok zsákmánnyal, élménnyel és tele hassal érkeztünk haza. Legalábbis Jázmin, Apa és én szerintem is.

                                                                                                                    Szilágyi Anita

Készült: Debrecen, 2015. október 19.







Címkék: baba mama
Vissza a többi bejegyzéshez
91.529    1529    6    4

Jázmin kislányom életének főbb történései és csínytevései

Népszerű címkék

baba | mama | mamakategória