Ez a promóciós sáv belépés után nem jelenik meg

Borosbenedek

Borosbenedek

2015-09-14 | veres izabella | 162


Borosbenedek, 1911-ig Benedek (románul: Benic vagy Benedic) falu RomániábanFehér megyében.Az Erdélyi Hegyalján, az Erdélyi-érchegység lábánál, Gyulafehérvártól 22 kilométerre északra fekszik.Nevét az 1200 körül élt Csanád nembeli Belenikről kapta. Román nevei is korábbi magyar névalakok átvételei. 1256-ban a kecskési váruradalomról, amelyhez tartozott, még Nogkechkes volt a neve, 1274-ben Belenig, 1299-benBenemygh, 1332–34-ben Benenyk és Benedic, 1587-ben Benedikj. Előtagját bortermeléséről kapta. Már a 19. század folyamán is használták,[2] a helységnévrendezéskor pedig hivatalossá vált.Kecskekő várának uradalmához tartozott, 1332-ben plébániával. A középkorban erős nemesi rétege volt. 1601-ben magyar lakosságú. Román lakóinak őseit 1630 előtt a tövisi Baxa Gergely diák telepítette Moldvából. A 18–19. században mezővárosként szerepelt. 1750-ben négy csizmadia, négy fazekas, négy kovács, három ötvös, két kádár, egy tímár, egy bognár és egy harisnyakészítő dolgozott benne. Jelentős volt bortermelése és gyümölcstermesztése. Ekkoriban román–magyar lakosságú: 1761-ben nyolcvan ortodox és öt görög katolikus családot írtak össze benne,református egyháza AlsógálddalCsáklyával és Felgyóggyal 1766-ban 133 férfit és 196 nőt számlált. 1784-ben Horeafelkelői felperzselték nemesi udvarházait.

1848. október 23-án a csáklyai papok vezetésével a csáklyai, felsőgáldi, felgyógyi és diódi román felkelők lefegyverezték 26 magyar és zsidó nemzetőrét, megkötözték és Felgyógyra, onnan pedig Boroskrakkóba vitték őket. Egy asszonyt lándzsával átdöftek. Később a környék magyar nemesi családai a helybeli román pap oltalmába húzódtak. 1849. január 18-án a román parasztok 143 környékbeli magyart Benedeken megkínoztak és megöltek. Az áldozatok temetetlenül hevertek, míg August gyulafehérvári várparancsnok saját gyilkosaikkal el nem temettette őket. 1908-ban a magyarigeni járástól az újonnan létrehozott tövisi járáshoz csatolták.[3] Református egyháza 1878-től Tövisleányegyháza, 1937-től egy ideig Boroskrakkó társegyházközsége volt.

1910-ben 920 lakosa közül 874 volt román és 46 magyar anyanyelvű; 844 görög katolikus, 35 ortodox, 24 református, 13 római katolikus és 4 zsidó vallású.

2002-ben 524 lakójából 503 volt román, 18 cigány és 3 magyar nemzetiségű; 491 ortodox és 26 görög katolikus vallású.

forras https://hu.wikipedia.org/wiki/Borosbenedek




Címkék: Borosbenedek
Vissza a többi bejegyzéshez