Ez a promóciós sáv belépés után nem jelenik meg

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és városainak címere

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

2015-05-29 | Rencsi76 | 283


Szabolcs megye címere halfarkú, ezüsttel és kékkel négyelt barokk pajzs. Első, ezüstmezejének zöld halmán három arany búzakalász növekszik. Második, kék mezejében aranyló hal úszik felfelé. A harmadik, kék mező két zöld dombja között csonkolt arany fatörzs látszik. A negyedik, ezüst mezőben megfeszített aranyíjon balra mutató arany nyílvessző helyezkedik el. Szatmár megye címere két vágással és két hasítással kilenc mezőre osztott, álló, csücskös talpú pajzs. Első, kék mezejében vörös rák úszik felfelé. Második, arany mezejében kváderkövekből rakott, háromormú ostrompárkányzattal ellátott ezüst kapubástya lebeg, a fekete kaputól jobbra és balra egy-egy lőrésből kinyúló, fekete torkolatú ágyúcsővel, s középső ormát közrefogó, ezüstnyelű, jobbra, illetve balra lobogó, ezüstzászlós kopjával. A bástya alatt szintén lebegve kilencágú (öt levél között négy gyöngy), rubinokkal ékesített, bíbor bélésű, nyitott, ezüstkorona látható. Harmadik (kék) mezejében, bal haránt irányból ezüstkecsege úszik lefelé. Negyedik (vörös) mezejét négy ezüstpólya tagolja. Ötödik, (ezüst) mezejében jobbra forduló, saját farkába harapó, háromágú aranykoronát viselő szárnyas aranysárkány által közrefogott térben zöld hármashalom középső (alacsonyabb) dombján jobbra forduló, kiterjesztett szárnyú, ezüsthattyú jobb lábával vörös szívet emel csőréhez. Hatodik (vörös) mezejének zöld halmán aranyló búzakéve áll. A hetedik (ezüst) mezőben zöld levéllel és kacsokkal, vöröslő fürttel zöld szőlővessző lebeg. Nyolcadik (arany) mezejének zöld udvarán vörös agancskoronájú, ezüst szarvasbika lép jobbra. Kilencedik (ezüst) mezejében háromlevelű lebegő zöld tölgyágról aranymakk csüng. Bereg megye halfarkú barokk pajzsát ezüstkereszt kékkel és vörössel négyeli. Első (kék) mezejében zöld levéllel és kaccsal, vörös fürttel zöld szőlővenyige lebeg. Második (vörös) mezejében két zöld levéllel és három aranyló makkal zöld tölgyág lebeg. Harmadik (vörös) mezejében balra forduló és jobb mancsát emelő, aranymedve áll lebegve. Negyedik (kék) mezejében két ezüstpisztráng úszik jobbra. A mázakra vonatkozó heraldikai szabályokat szerfelett liberálisan kezelő címer három pajzsát (szokatlanul) jobbról vörös és arany, balról kék és ezüst foszlányok fogják össze, s e foszlányok középütt, bíborbélésű, ötágú (három levél között két oromdísz), rubinokkal és zafírokkal ékesített, arany leveleskoronát tartanak.



Címkék: halfarkú aranyíjon
Vissza a többi bejegyzéshez
52.966    147    2

Mostanában sokat barangolok a neten,nézelődök,keresgélek....Valamin átugrok,valamin elidőzök...Most ami nagyon megfogott azt szeretném veletek is megosztani!Ismeritek városaink címereit és zászlajait?Saját lakótelepüléseden kívül ismered más városokét?Nézz körül nálam hátha ismerős valamelyik :) Esetleg az is megeshet,hogy valami újat tudok mutatni neked :)

Kövess a Facebook-on is!